Most tél van és csend és hó és halál

Az évszakok közül a tél mindig is a legmegmagányosabb időszak volt.

A természet megpihen, a növények elhalványulnak, az állatok kihúzzák magukat a hideg elől. A téli tájat pedig áthatja a csend és a hó. A hideg fehér takarója beteríti az egész világot, és minden lelassul. A természet nyugalmában, a csöndben pedig ott van a halál is.

A tél számos kultúrában és vallásban a halállal van összefüggésben.

A hideg és sötét évszakban a halál szimbólumai elevenednek meg: koporsók, sírkövek, sírok, koponyák, csontok. A téli ünnepek, mint a Halloween és a Mindenszentek is a halállal való találkozásról szólnak. A magyar nyelvben is vannak kifejezések, amelyek a tél és a halál kapcsolatára utalnak.

Az egyik legismertebb ezek közül a "most tél van és csend és hó és halál" szóösszetétel.

Ez a mondat a magyar költészet egyik legmegkapóbb sora, amelyet József Attila írt a "Halotti beszéd" című versében.

A költő ebben a sorban a téli csend és hó alatt a halál hidegét és csendjét érti.

A tél tehát nemcsak a természet nyugalmát hozza el, hanem az elmúlást és a halállal való szembenézést is.

A magyar néphitben is fontos szerepet játszik a tél és a halál kapcsolata. A tél beálltával sokan úgy vélik, hogy a halottak szellemei is könnyebben visszatérnek a földre.

Így a téli ünnepek idején a hiedelmek szerint a halottak szellemei is megjelenhetnek a földi világban. A természet csendje a téli hónapokban ugyanakkor lehetőséget ad a belső csendre is. A hideg napokon az.